Áprilisi friss

Könyvkritika:

AZ ELVESZETT KONCEPCIÓK REGÉNYE
Jennifel Clement: Elveszett lányok országa (Libri 2015.) –  Szépirodalmi Figyelő 2016/2

Napjainkban az információs szupersztrádán olyan sebességgel száguldanak a hírek, hogy gyakran már a legmegdöbbentőbb események sem váltanak ki belőlünk különösebb érzelmeket. A mexikói közállapotok kapcsán talán el-elolvasunk néhány horrorisztikus történetet, mi történt egy autóbusznyi munkással, hova tűnt egy falu egész férfilakossága, akik ártatlanul keveredtek bele a drogmaffiák harcába, ám idővel már csak fásultan konstatáljuk, igen, tudjuk, arrafelé így mennek a dolgok. Jennifer Clement Elveszett lányok országa című regénye éppen ezzel a fásultsággal szándékozik szembemenni azáltal, hogy egy kamaszlány szemszögéből mutatja be ezt a világot. Régi, bevált módszer ez, ahogyan egy író egy gyermek tapasztalatain keresztül kíván az érzelmekre hatni. Persze mint mindig, most is kapcsolódnia kell ehhez egy olyan motívumnak, mely az észak-amerikai és európai hétköznapi élet szempontjából extrémitásnak számít, és rögtön ledöbbenti, ezzel együtt berántja a regény világába az olvasót. Ebben az esetben az a mozzanat lesz a figyelemfelkeltő elem, hogy a főszereplő kislány és társai nem élhetik ki kislányságukat, kénytelenek fiúnak maszkírozva élni, nehogy felfigyeljen rájuk valamelyik drogbáró, vagy annak egy embere, akik aztán elrabolhatják őket szexrabszolgának.”

A teljes cikkért keresd a Szépirodalmi Figyelőt újságárusoknál!

Tudósítások:

TEST, BESZÉD, NYELVTELENSÉG
Beszélgetés a testről a Semmelweis Orvostudományi Múzeumban. (2016. április 7.) 

“Két fiatal orvosról szól Tompa Andrea 2013-ban megjelent Fejtől s lábtól című regénye. Mind a férfi, mind a női főszereplő esetében nagy hangsúly esik a saját testhez fűződő viszonyra, és hogy ez milyen eltérő módon kaphat és kap formát a 19. század és 20. század fordulóján a két nem esetében.  A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a regényből kiindulva test és identitás viszonyáról beszélgetett Oltai Kata művészettörténész, Tompa Andrea író, színikritikus és Varga Benedek orvostörténész, a múzeum főigazgatója.”

Teljes cikk a Bárka Online oldalán>>>

EGY KÖLTŐ, AKINEK KÖLTÉSZETES AZ ÉLET
Csukás István születésnapi köszöntése (2016. április 5.)

“Csukás István közönsége a legkíméletlenebb és legszókimondóbb kritikus: a gyerekeket ugyanis nem lehet becsapni, hosszútávon félrevezetni. Az ünnepelt mégis képes volt évtizedeken át fenntartani az érdeklődést meséi iránt, ehhez nem nagyon kellett látványos trükkökhöz folyamodnia, elég volt csupán értenie és szeretnie a gyermeki lelket.  Figurái élő, izgő-mozgó alakok, akik egy életen át elkísérik egykori olvasóikat.

A mese nem tréfadolog, és nélküle nem teljes az élet, mesét mondani bizony komoly, felelősségteljes tevékenység is egyben.  A mesemondó Csukás mellett azonban létezik a költő Csukás is, bár kevésbé áll reflektorfényben, de megrendítő versei (pl. Ima a vadevezősökértvagy  az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig) is a 20. századi magyar líra legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak.  Míg kortársai a lét végső értelmén, a történelem nagy drámáin, a magány pusztító erején merengtek, addig ő a hétköznapok örömeire is koncentrált, egy napsütötte nyári délutánra, egy asszony nevetésére vagy éppen egy tiszta ingre.”

Teljes cikk a Tiszatáj Online oldalán>>>

“HÁT ILYEN EGY ÍRÓ”
Spiró György köszöntése (2015. április 5.)

“A népszerűségnek sok összetevője van, nem feltétlenül csak az állandóan kiemelkedően magas minőségű szakmai munkán múlik, néha bizony nem is lehet racionálisan összekötni az adott ember tevékenységével. Ki tudja, talán tényleg egy bőr- vagy farmedzseki a kulcsa, vagy az a bizonyos, a könyvek védőborítóján felbukkanó pimasz, csibészes tekintet.   Másrészről azonban ekkora tömeg láttán nem lehet nem gondolni a magyar – vagy ha úgy tetszik, ká-európai – kultúrafogyasztási szokások egyik jellegzetességére: a társadalom azon mindig kisebbségben lévő tagjai, akik a könyvek szeretetében szocializálódtak, bizony előszeretettel fordulnak az írók felé, amikor elbizonytalanodnak és eltanácstalanodnak, és valamiféle útmutatást, magyarázatot szeretnének kapni arról, mégis milyen világban is élünk.”

Teljes cikk az Irodalmi Szemle oldalán>>>

A SZÓVIRÁGOKAT MELLŐZNI ÉRDEMES
(10  éves a Balassi Intézet műfordító képzése)

“[…]lenyűgözi a magyar nyelv gazdagsága és apró nüanszai, ahogyan egy szótőből bokrok fejlődnek ki, és ezek bonyolult hálózatot alkotnak. Legyen szó akár arról, hogy az igekötők által milyen sokszínűen és árnyaltan  fejezhetjük ki magunkat, vagy hogy még a jövevényszavak is hogyan fejlődnek tovább a magyarban ezt a képiséget megtartva. Például ahogyan a font és a lat mértékegységekből megszületik a fontolgat és a latolgat, és könnyen magunk elé képzelhetjük, ahogyan valaki  a piacon egyszerre méricskél és töpreng. Teresa Worowska úgy fogalmazott, a magyar próza kiemelkedő alkotásaiban nem egyszerűen szóképek, de egész festmények vannak egy-egy hasonlatban is, mindezt pedig Márai Sándor írásaiból vett idézetekkel igyekezett alátámasztani.”

Teljes  cikk a prae.hu oldalán>>>

SZOMSZÉDOK VAGYUNK, DE KEVÉSSÉ ISMERJÜK EGYMÁST
23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előzetes sajtótájékoztató (2016. április 12.) 

“A könyvfesztivál szlovák díszvendégsége egyfajta “pilot-projektnek” is tekinthető, ahogyan azt az előkészítésben résztvevő Karádi Éva is megfogalmazta. Nagyjából egy éves munkáról van szó, melyben fontos szerepet játszottak többek között azok a találkozók, amikor a magyar kiadókat célzottan keresték meg a profiljukba illő szlovák alkotásokkal. Miroslava Vallová, a szlovák szerzők műveinek hazai és külföldi ismertté tételével foglalkozó Irodalmi Információs Központ igazgatója szintén a fordítók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. A Könyvfesztivál hagyományos beharangozóján az intézetvezető beszélt arról, hogy bár Szlovákia és Magyaroszág szomszédosak egymással, mégsem ismerjük egymást igazán, és többek között köszöni a budapesti Szlovák Intézet és Deák Renáta munkáját, hogy összefogta, mintegy szárnyai alá vette a szlovákról magyar nyelvre fordítókat.”

Teljes cikk  a prae.hu oldalán>>> 

23. BUDAPESTI KÖNYVFESZTIVÁL NAPI ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ
Péntek: Túszul ejtett a 20. század

“Van abban valami bájosan groteszk, hogy egy írók között elköltött egész nap végén végül egy filmrendező egy mondata ragad meg igazán: ahogyan Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondokcímű filmje kapcsán azt mondott, „anyám magával vitte a 20. századot”. Mert én pont fordítva érzem.  Szerintem a huszadik század ragadott el bennünket magával menthetetlenül.

Nagyjából félidőben érkezem a Márai Sándor terembe a szlovák írónő, Veronika Sikulová kettős könyvbemutatójára (Metettéri, Hiányos fiasítás). A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rendszerint rengeteg érdekes beszélgetést kínál, pechemre azok, amelyek engem érdekelnek, valahogy mindig egy időben zajlanak, így hát dönteni kell: vagy egyet végigülni, miközben másik háromról lemaradok, vagy mindenbe kicsit belehallgatni, lehet nem épp a beszélgetés legizgalmasabb részénél.

Sikulová könyveiről egy röpke negyed óra alatt is megtudhatom, hogy a hétköznapi apró történetekre koncentrálnak. Hogy az élet a mindennapi rutinról szól, például, hogy az emberek nap, mint nap bemennek a munkahelyükre. A Hiányos fiasítás azt a klasszikus történetmesélői attitűdöt testesíti meg, amikor egy fontos veszteség – például az anya halála, ezért a kapcsolat Fekete Ibolya filmjével – révén valaki apró emléktöredékekből összerak egy egész sztorit. Részletet is hallhatunk a szövegből, méghozzá Závada Pál tolmácsolásában. Ebből kiderül, hogy Sikulová rendkívül líraian és főként érzékien képes még a befőzés tevékenységét is ábrázolni.

De ne szaladjunk ennyire előre!  Kezdjük szépen az elejénél! Túlélve legújabb kalamajkáimat a friss budai fonódó villamoshálózattal, szerencsére időben érkezem az Európa Potba, ahol immáron hatodik alkalommal rendezik meg az Európai Írótalálkozót. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon számomra évek óta az explicit módon az európaiságra reflektáló programok a legizgalmasabbak, és most épp lehetőségem adódott 3-4 év kihagyás után újra végigülni a Millenáris bejáratánál található épületben mind a négy tematikus blokkot.

Jegyzetelés közben rendszerint reflektálok az elhangzottakra: keresztbe fordítom a noteszem, és úgy írom le, ami a beszélgetés kapcsán eszembe jut. A nap végére megsokasodnak a spirálfüzetemben a „merőleges” szövegek. Hiszen amennyire része a mindennapi életünknek a kelet-nyugat (és nem kevésbé az észak-dél) megosztottság, mégis absztrakt, elméleti témaként gondolok rá, ahogyan a programfüzetben olvasok róla. Majd hallgatva a beszélgetést, rádöbbenek, a megosztottság sokkal hangsúlyosabban benne van az európai létben, mint amennyire az kényelmes lenne.  Ne feledjük, alig valamivel több, mint negyed évszázada még egy fal osztotta ketté Európa egyik legfontosabb metropoliszát! Jelenleg pedig a flamand-vallon helyzet eszkalálódik, amiről pedig iskolás koromban még, mint pozitívumról – például, hogy lehet a kétnyelvűséget a közigazgatásba integrálni – tanultam.

A négy beszélgetés közül az első három egyértelműen az európai értékek, mentalitás, sőt identitás válságáról szólt, ezek után a negyedik blokk – amikor a fiatal felnőtt generáció nomád, hibrid valamint „expat” életmódja került terítékre – furamód valamiféle kényszerű mosolyú, erőltetett hurráoptimizmusnak hat.

Európa ugyanis nem más, mint önnön múltja és egyben önnön múltjának kritikája is.  Ebből a szemszögből fontos identitásképző elem lehet akár az első világháború is.  Azon túl, hogy nem véletlen, hogy világháborúnak nevezzük, van ebben az eseménysorban valami összeurópai: a kontinens ifjúságának színe java indult a „dicsőség mezejére”, hogy aztán a lövészárkok nagyüzemi halálgyárából térjen haza – már ha egyáltalán hazatért.  A somme-i csata elsősorban az angolok tragédiája, ahogyan Glattfelder Béla, a bemutatandó kötet fordítója is kihangsúlyozta, a brit hadsereg ebben az egy csatában több katonát veszített, mint három másik háborúban összesen.  Martin Middlerbrook könyve,  A somme-i csata első napja egyetlen egy napot,  a legelsőt  dolgozza fel, így beilleszkedik azoknak a történeti munkáknak a sorába, amelyek a nyelvi-narratív fordulat után a szaktudományos munkák különféle speciális elbeszélési lehetőségeivel játszanak.

Egészen biztosan izgalmas lehetett végighallgatni az egész programot, ám a Gyerek(b)irodalomból felhallatszó afrikai tamtam és a  Kner Imre teremben megülepedő fülledt meleg inkább arra késztetett, hogy inkább más  ezzel egy időben rendezett programokra is be-benézzek. Mert hiszen péntek délután szépen lassan feléled a Könyvfesztivál, beindulnak a dedikálások (például Oravecz Imre, Tőzsér Árpád), miközben az ide-oda rohanó újságírónak is egyre gyakrabban kell bocsánatot kérnie, ha át akar vágni a tömegen. De ne mérgelődjünk a sokaság és zsúfoltság miatt, hiszen épp ez a cél: minél több embert – potenciális olvasót – becsábítani a könyves standok közé.”

Mind a négy nap összefoglalója egy linken a Bárka Online oldalán >>>

KITÖRNI AZ ISMERETLENSÉGBŐL
(Európai Írótalálkozó 2016. április 22.)

“A szlovák irodalom jelenlegi nemzetközi megítéléséről szólva Miroslava Vallová arról beszélt, hogy a szlovák irodalmat épp azért, mert a témák annyira beágyazódottak a közép-európai létbe, előtanulmányok nélkül nem igazán érti meg például egy amerikai. El kell telnie kis időnek, hogy a már korábban olvasott regények által megteremtődjön a befogadást segítő kontextus. Szerinte a szlovák irodalom terra incognita. Hasonlóan fogalmazott Martin Bútora is, szerinte a szlovák irodalom az európai irodalom rejtett kincse. Pavel Vilikovský szerint is nehéz közvetíteni, de ő úgy gondolja, hogy e tekintetben általában véve nehéz helyzetben van az irodalom. Katarína Kucbelová pedig, látva más nemzetek külföldi irodalomnépszerűsítő programjait, úgy véli, lényegesen több pénzt kellene Szlovákiának is ebbe a tevékenységbe fektetnie. A legnagyobb probléma persze továbbra is a nyelv kérdése, a szlovák vizuális művészek például könnyebben megtalálják saját nemzetközi közönségüket.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

KELET-AMSTERDAM JEKYLL ÉS HYDE-JA
(Herman Koch a Könyvfesztiválon)

“Herman Koch számára A vacsora című regénye hozta meg az igazán komoly sikert. Az író szerint ennek oka egyrészt a témában rejlik, hiszen egy speciális témát dolgoz fel, ahogyan a szülők felelősséget vállalnak bűnt elkövető gyermekeikért. Másrészt a nyelv, amin megírja ezeket a történeteket, inkább nevezhető politikai inkorrektnek, ez szintén érdekesebbé teszi őket. Ugyanakkor a beszédmód vízválasztó is általában Koch alkotásainak megítélésében: az európai olvasó többet elbír belőle, az Egyesült Államokban viszont már zavaró. Oroszországban pedig teljesen megfordul a morális nézőpont: hogy egy szülő saját maga érezze azt a társadalmi felelősséget, hogy gyerekét önként adja át a rendőrségnek, ha valami bűnéről tudomást szerez, Koch szerint  az orosz ember számára elképzelhetetlen.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

HATÁRÁTLÉPÉSEK
(Magyar folyóiratok tematikus szlovák számainak ismertetője, 2016. április 23.)

“Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője szerint ez a fajta sznobizmus általános, ugyanakkor ha saját folyóirata érdeklődési területéről kell szólnia, épp ellenkező tendenciát tud felmutatni. A Jelenkor mindig is érdeklődött a közép-európai irodalom iránt, ez részint abból a kényszerű helyzetből adódott, hogy a rendszerváltás előtt az amerikai irodalom újdonságairól kevésbé lehetett folyóirati szinten számot adni. A kiadvány nagyjából másfél évtizede azonban egy folyóirathálózat része, amely a ljubljanai Apocalyptica kezdeményezésére jött létre, többek között osztrák és lengyel periodikák közreműködésével. S ha már szlovének, Ágoston szerint ebben a régióban az is probléma lehet egy nemzeti irodalom esetében, hogy mekkora a lakossága egy adott országnak, és ezen belül is milyen nagy számú az olvasóközönség. A szlovén irodalom esetében értelemszerűen jóval alacsonyabb példányszámokról beszélhetünk, mint a lengyel könyvpiac sikeres szépirodalmi alkotásait tekintve.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

További/egyéb:

HÉTKÖZNAPI MOZZANATOK, MEGVÁLASZOLHATATLAN KÉRDÉSEK
R.Nagy Krisztián szövegeinek elemzése

“Nem biztos, hogy szerencsés azzal kezdeni egy fiatal prózaíró értékelését, hogy kinek nem ajánlanám, véleményem szerint ki ne olvassa el R. Nagy Krisztián elbeszéléseit. Pedig ez adott esetben – s mint az alább látható lesz, ez éppen egy ilyen eset- akár dicséret is lehet.

A Valami nincs rendben című írás ugyanis tipikusan az a szöveg, ami nem ideális olvasmány éjszaka közepén egy egyedül élő és a külvilágból érkező ingerekre az átlagosnál érzékenyebben reagáló olvasó számára. Ijesztő az alaphelyzet: egyszer csak egy patkány esik az elbeszélő ölébe, amitől ugyan azonnal megszabadul, de az ezt követő hétköznapi cselekvéssor tovább fokozza a kellemetlenség érzetét. Egy-egy apró mozzanat csak, ahogyan a szereplő többször is tölt magának egy pohár vizet, de aztán nem issza meg, inkább kiönti. A lehajtott WC-ülőke, amire az illető a biztonság kedvéért még egy jó vaskos könyvet is rátesz.”

Teljes szöveg az Irodalmi Szemle 2016. áprilisi számában.

MINDEN JÓ MŰ MODERN
(Interjú Nényei Pállal)

 

“PRAE.HU: Nem kíméli a könyv a gyerekeket. Ahhoz képest, hogy szórakoztató formában adja elő témáját, rengeteg információval szolgál. Szabad a gyerekeket ennyire terhelni?

NÉNYEI: Vitatkozom azokkal, akik erőltetik az örömelvet, akik szerint úgy kellene rászoktatni a gyerekeket az irodalomra, mint a drogra. Mert ez nem mindenkinél működik. Az olvasás öröme hosszú tanulási folyamat eredménye, ez a tanulás pedig valakinek erőfeszítés, valakinek gond nélkül megy. Nem mindig egyszerű az agyunkban kapcsolódási pontokat kiépíteni. De ahhoz, hogy ezeken a pontokon legyen adatforgalom, kellenek adatok – szövegek, adatok, hogy tudjunk asszociálni. A metaforáról például azért kell tanulni, hogy meg tudjuk fogalmazni azt a nyelvi jelenséget, amivel egyébként nem csak a költők, hanem minden hétköznapi beszélő is él. Nem azért, mert anyag.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>> 


 

 

Reklámok

Visszhang: JAK Kötet előttiek. Pethő Anita estje (2015. május 5.)

Spirótól a Tour de France-ig

Szarka Károly tudósítása a Bárka Online-on

 “A József Attila Kör kötet előttieket bemutató beszélgetéssorozatában általában költők és prózaírók szerepelnek – Pethő Anita az íratlan szabályt erősítő kivétel. A kötet rögtön az elején szóba is kerül: inkább kötet nélkülinek tartja magát, mint kötet előttinek. Ha pedig mégis lesz kötete, akkor kritikák, esszék, tanulmányok jöhetnek szóba, bár a prózaírás sem áll távol tőle. Csak éppen háttérbe szorult egy kicsit.”

A teljes cikkért kattints ide 

11142430_820305841352609_8739835233336273212_o

(Fotó: Frei Gabriella)

További fotókért kattints ide


Programajánló: JAK Kötet előttiek – Pethő Anita estje

Kíváncsi vagy, milyen egy nem hagyományos bölcsész? Egy ügyvezető kritikus?

Mindig érdekelt, hogy látja az irodalmi életet valaki, aki a kis- és középvállalkozói szektorból  csöppent bele harmincévesen ebbe a közegbe, és nem volt sem “sárvári diákköltő” sem, huszonéves eminens mintaegyetemista  az ELTE bölcsészkarán?

Lehet-e vidéki főiskola levelező tömegképzéséből is PhD fokozatig eljutni?

Elérhet-e az internetkorszakban a megfelelő online marketing stratégiával egy irodalmár-bölcsész is legalább olyan népszerűséget, mint egy regényíró?

És egyébként is, a digitális kultúra korában miért hangzik anakronisztikusan az a kifejezés, hogy “kötet előttiek”?

Sok-sok kérdés, amelyeket minden bizonnyal érinteni fogok válaszaimban 2015. május 5-én, amikor is a József Attila Kör Kötet előttiek sorozatában én leszek a főszereplő.

Az est folyamán Benedek Anna beszélget velem.

További részletek az esemény Facebook-oldalán


Márciusi friss

Könyvekről:

Nem könnyű menekülés (Csurgó Csaba: Kukoricza)  – prae.hu

Úgy köti le az érdeklődésed, hogy közben elaltatja a figyelmed. Látszólag egy olyan világba kalauzol, amire könnyen mondhatod, hogy ezt ismered, erről már sok könyvet olvastál, s talán még annál is több filmet láttál, s közben elvárásaidat is ezekhez az előismeretekhez igazítod. Így aztán észre sem veszed, hogyan változik az ismerősnek vélt környezet egy rémálom díszleteivé, de már nyakig benne vagy, képtelen vagy letenni a közel 700 oldalas könyvet, egyszerűen végére kell járnod a történetnek…
A cikk folytatásáért kattints ide!

Szívtúladagolás (Kőrösi Zoltán: Szívlekvár)  – Szépirodalmi Figyelő 2015/1

Nehéz helyzet elé állítja Kőrösi Zoltán Szívlekvár című regénye kétarcúságával a kritikust. Mágikus realista keretek közé illeszteni a huszadik század középső harmadának regényszerű felidézését, ezáltal egyszerre tenni ingataggá és egyben felszabadulttá az értelmezési kereteket, alapvetően örvendetes vállalkozás, ha tudjuk, hogy mind a történettudomány, mind a szépirodalom régóta küszködik a múlt század nagy kataklizmáinak hiteles ábrázolási lehetőségeivel. Ám rögtön el is apasztja a szabad értelmezések sorát, ha e mágikus realista motívumok középpontjába a szív fogalmát helyezi, ami nagyon is kedvez az afféle közhelyekbe sűrített álbölcsességeknek, hogy a regény mondanivalóját nem érteni, hanem érezni kell, és hogy ha valaki elméleti oldalról (is) közelít a történethez, az biztos nem volt még tényleg igazából szerelmes, és nyilván olyan fiatal, hogy koránál fogva nem érezheti át a lényeget…

(online elérhetőség később)

Egy ká-európai költő versei 2014-ből (Fehér Renátó: Garázsmenet) – Bárka 2015/2

Minden bizonnyal kevés olyan fiatal költő akad, akinek első kötete bemutatóját verseiből készült paródiákkal ünneplik a kortársak. Ráadásul úgy, hogy túl a szűkebb értelemben vett irodalmiságon kívüli tényezőkön – személyes népszerűség, a programfajta aktuális divatja – is érzékelhetően jól működnek ezek az alkalmi költemények, nagyszerűen visszaadják a költőre már most annyira jellemző egyedi, kiforrott, senki máséval össze nem téveszthető hangot…

(online elérhetőség később!)

Kritikai írásaim teljes  listájáért (2010-től) kattints ide!

Rendezvényekről

(a teljes szövegért kattints az adott cikk címére!)

Az olvasó nem az író ellensége (22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2015. március 26) – prae.hu 

…Jonathan Franzen, akinek az Európa Könyvkiadó Diszkonfortzóna címmel adja ki önéletrajzi könyvét – nehéz természetű ember hírében áll, amolyan igazi fenegyerek. Megnyilvánulásai provokatívak, nagyon éles, határozott véleménye van az őt foglalkoztató dolgokról. M. Nagy Miklós néhány gyakorlati tanáccsal is ellátta a jelenlévő újságírókat, hogy akár sajtótájékoztatón, akár interjúhelyzetben milyen jellegű kérdéseket igyekezzenek kerülni a sikeres együttműködés reményében..

Embernek maradni (Beszélgetés az I. világháború és a színházi élet viszonyáról, 2015. március 26.) – Bárka Online

…a beszélgetés során azonban az is jól érzékelhetően kidomborodott, hogy a színjátszás valami sokkal mélyebben emberi, akár befogadói, akár aktív résztvevői oldalról, minthogy a művelt polgárság és arisztokrácia kiváltsága lett volna csupán, bár kétségtelen, volt különbség aközött, milyen jellegű darabokat játszottak a közlegényeknek és a tiszteknek. De a harcok szünetében nem csak az állami támogatással megszervezett színi társulat állt közönség elé, gyakoriak voltak ad hoc előadások is, ahol bárki szót kaphatott, akár zenélni vagy éppen bűvészkedni tudott… 

Babapara a Katonában (ArtPopkönyvek sorozatindító könyvbemutató, 2015. március 24.) – prae.hu

…A babaház úrnőjében is akadnak olyan helyzetek, amikor ijesztőnek hatnak a benne szereplő játékok, ám valószínűleg Jessie Burton igencsak meglepődne, milyen babák társaságában mutattták be a regényét Magyarországon. Karafiáth Orsolya csinos kis összeállítással szolgált titokzatos sorsú, félelmetes vagy épp nevetséges, esetleg botránykeltő babákról. Szó esett arról a fóbiáról is, amikor valaki attól retteg, hogy egy játékbaba vagy egy robot egyszer csak életre kel, és Karafiáth nem titkoltan igyekezett bemutatójával ezt az érzést minél több jelenlévőből előcsalogatni…

Az öröm az egyetlen fegyverünk (Az 50 éves Kun Árpád köszöntése, 2015. március 23.) – prae.hu

Egyáltalán nem szokatlan, ha egy tudósító egy irodalmi programot “baráti hangulatú” vagy “családias” kifejezésekkel jellemez. Annál ritkább azonban, amikor  olyannyira illenek ezek a jelzők egy eseményre, hogy a sokat látott újságíró is már-már zavarba jön, szabad-e holmi beszámolóírással belepofátlankodnia a meghitt és bensőséges idillbe.  Ilyen szokatlan élmény volt a hétfő esti rendezvény is a Nyitott Műhelyben…

 

Mit lehet kezdeni a pusztítással? (Beszélgetés Térey Jánossal a Műcsarnokban, 2015. március 12.) – prae.hu 

…egy épület, tér, vagy egy egész városrész felújítása Térey János szerint etikai és társadalmi kérdéseket von maga után, amik messze túlmutatnak azon, amit mindebből egy irodalmi alkotásba, például Drezda pusztulásáról szóló versciklusába bele lehet foglalni. A város felújításával,  például a Frauenkirche rekonstruálásával kapcsolatban is felemás érzései vannak: egyrészt persze jó dolog a felújítás, a régi értékek helyreállítása, ugyanakkor számára a római Forum Romanum a követendő példa, ahol a megőrzésben benne foglaltatik a pusztulás módjának megőrzése is. Az említett versciklussal kapcsolatban egyébként Bazsányi Sándor szóba hozta azt a belső feszültséget is, ahogyan egy a pusztulásról szóló  írás egyben nyelv általi újrateremtést is jelent…

Női történetek a veszteségről (Nőnapi beszélgetések a Kossuth Klubban, 2015. március 7.) – prae.hu

…bár Uri többször hangsúlyozta, hogy regényében a veszteségérzés ábrázolása volt a kihívás számára, és nem néprajzi vagy szociográfiai jellegű tényregény írása, szó esett a számik helyzetéről is, a korábbi évtizedek erőszakos asszimilációjáról és arról, hogy nagyjából a 80-as évektől fordult a helyzet. Szokatlan volt hallani közép-európaiként, hogy egy toleránsnak – és visszautalva az előző beszélgetésre, hofstedei értelemben femininnek – tartott társadalomban sem igazán régóta érték a kisebbségek egyenjogúsága, és hogy tagjaik hasonló életstratégiákat választanak, mint ami nálunk is jellemző. A számik hosszú ideig szégyellték származásukat, igyekeztek eltitkolni, hiszen a kitörés és társadalmi előrelépés lehetősége csak így adatott meg, miközben a harmad-, negyedgenerációk mit sem tudtak felmenőik kultúrájáról, saját származásukról…

Megvadított démonok, hiteles elbeszélések (Frissítő Potozky Lászlóval és Szalay Zoltánnal, 2015, február 27.) – prae.hu 

…egy adott témához illő megfelelő nyelv kidolgozása Éles című készülő regényében is komoly koncentrációt igénylő feladat volt. A történet egyes szám első személyű elbeszélője egy fiatal férfi, akinek Potozky igyekezett saját szóbeli stílusát, szóhasználatát átadni. Mint mondta, egy írónak más az írásaira jellemző egyéni stílusa és más a hétköznapi beszédben megnyilvánuló nyelvhasználata. Készülő regényében igyekezett ezt a távolságot minimalizáni, és egy olyan apróságra is odafigyelt, hogy ne szerepeljen a szövegben az azonban szó, mivel az szerinte túl irodalmi…

Minden író hagyományőrző (Közelképek írókról kismonográfia-sorozat könyvbemutató, 2015. február 26.) – Bárka Online

…Temesi Ferenc például arról beszélt, hogy nem igazán érdemes különbséget tenni kevésbé konzervatív és konzervatívabb nézetek között akkor, ha irodalomról van szó, miden író konzervatív, hisz valami régebbit őriz írásai által, s lehet bármennyire is avantgárd alkotó valaki, attól még belehelyezkedik egy hagyományba, tulajdonképpen mindig valamilyen hagyományt őriz. Temesi örült annak, hogy Vasy Géza írt róla könyvet, még ha világuk távol is áll egymástól, ahogyan azt Pécsi Györgyi, a beszélgetőtárs megjegyezte.  Az élő író nem jó, az élő író mindig elmozdul, viccelődött Temesi Ferenc azzal, hogy milyen érzés egy monográfia témája lenni, s arról beszélt, régen ezt csak már lezárult pályájú (elhunyt ) alkotókról volt szokás. Számára azt is furcsa látni, hogy a neve a könyv címe helyén szerepel…

Eseménytudósításaim teljes listája (2008-tól) itt érhető el

Az Egy olvasó naplója blog leglátogatottabb cikkei – 2015. március

1. A csúnyábbak boldogabbak? 

2. Cicaharc királynők módjára

3. Értjük-e már az internetet? 

A TOURázzunk együtt blog legolvasottabb témái – 2015. március

1. Peloton-mesék: az első Milánó-Sanremo

2. Már megint az időjárás

3. A kerékpársport új mumusa: a szelfi


Konferencia: Dialógus 2015

Legközelebb 2015. március 12-én adok elő konferencián, az ELTE BTK-n megrendezésre kerülő Dialógus Konferencia 2015 elnevezésű kétnapos rendezvényen.

A témám:
Mit tanulhat egy bölcsész az országúti kerékpársportból? 

Időpont: 2015. március 12. 10:00

Facebook-esemény

Az előadásomhoz kapcsolódó témákért figyeld a Facebookon a szerzői oldalamat, vagy ha a profi országút kerékpárversenyek is érdekelnek, akkor érdemes a TOURázzunk együtt oldalt (és a blogot) is követni.


Könyvhét retró

Aki sokat ír sokféléről, annak számára mindig nagy veszélyt jelent, hogy az olvasó  – legyen akár lelkes követője a szerző tevékenységének  – nem igazán látja át, milyen módon függenek össze az egymástól látszólag nagyon is távol álló írások. Fokozottan igaz ez jelenünkre, amikor beláthatatlan mennyiségű szöveg keletkezik nap mint nap a digitalizált térben. Így egyáltalán nem gondolom úgy, hogy hiábavalóság, hovatovább felesleges magamutogatás lenne időről-időre speciális szempontok alapján összefoglalni, mire szeretném felhívni a cikkeim révén a figyelmet, mit is szeretnék elmondani az irodalom- illetve tágabb értelemben véve a  kultúraközvetítés jelenlegi mibenlétéről akár egy-egy  (látszólag rutinmunkának tűnő) tudósítás által.

Közeleg a 85. Ünnepi Könyvhét (2014. június 12-16.), kiváló alkalom tehát, hogy egy kis áttekintést nyújtsak arról, mi is foglalkoztatott leginkább ezen eseménysor kapcsán az elmúlt években. 

  
Ásványokat nem árulnak – összefoglaló a 83. Ünnepi Könyvhét eseményeiről a Bárka Online-on

Nagyon sokat változott a világ, amióta Supka Géza meghirdette a könyvhetet, az írók persze ingujjban vannak és bohémek, és megadják a lehetőséget, hogy az olvasó találkozzon velük, de felmerül a kérdés, vajon az olvasó még mindig így szeretné-e ezt, a Vörösmarty térre kiállított jellegzetes fehér bódék között? S aki a térre megy, valóban az irodalom miatt teszi? Vagy már nem is képes nyomon követni a különféle „kirakodóvásárok” sorát, ma bor, holnap, sör, aztán vad meg hal, s persze téli, nyári, tavaszi, őszi vásár, mindig a standok, mindig az árusok, mindig a tömeg, de valamelyiknél majd csak lesz ásvány is, a múltkor is itt vette, igen, pont ennél a standnál.
Tovább a teljes cikkhez >>>

Élet a romok között (prae.hu)
Ugyanakkor mégis benne volt ezekben a felolvasásokban is az a fajta frissesség, elevenség és nem utolsósorban magától értetődőség, hogy felolvasni így is lehet, hogy a szerző egy szerepjáték része, és türelmesen várja a nézőket, míg azok megérkeznek, helyet foglalnak, ha úgy adódik, akár közvetlen mellette kuporodnak le a fal mellé, nincs éles határ író és olvasó között, egybeolvad a közösség, hisz egyetlen játék, az irodalom részesei vagyunk mindannyian.
 Tovább a teljes cikkhez>>>

A beszélgetés uncsi, a tapogatás nem az (prae.hu)
A beszélgetés résztvevői mind megegyeztek abban, hogy a kiadóknak is óriási a felelőssége, hogy mit csinálnak a standjukon, Sárközy Bence szerint ezek sokkal fontosabbak, mint a nagyszínpad eseményei. Az is közös alapnak számított, hogy a könyvheti dedikálás intézményét nem kell megbolygatni, igenis fontos a szerző és olvasó személyes találkozása (ennek kapcsán merült fel a tapogatás kifejezés, ami aztán visszatérő motívum volt a baráti hangnemű jó kedélyű beszélgetés során), legyen akár szó az olyan sztárszerzőkről, akikhez raklapnyi könyvet visznek dedikáltatni a rajongók, vagy olyanról, aki egy órán át magában aszalódik a tűző napon, majd megérkezik nagyjából egyetlen olvasója, aki aztán kis túlzással élve, megeteti, megitatja kedvencét. Sőt, talán a kisebb olvasó- és rajongótáborral rendelkező szerzők esetében ennek a személyes találkozásnak a lehetősége még fontosabb.
Tovább a teljes cikkhez>>>

Napi összefoglalóim a Bárka Online-on (egy link alá sűrítve mind a négy nap)
Háy mesét mond, Háy módra. A morzsamagyarok hazája a szöveg címe, amit felolvas. Mert vannak a flamand magyarok és vannak a vallon magyarok, de hova álljanak a belga magyarok, hol van az ő hazájuk? Keserűen indul a történet, végül szép tanulság kerekedik ki belőle arról, hogy a haza nem a magasban van, hanem a könyvekben. És ez egy tágas haza, olyan tágas, mint a világegyetem, amibe bárki beférhet, és soha senki nem veheti el tőlünk. A magyar irodalom jó buli, ráadásul nem csak december 31-től január 1-ig, hanem fordítva, egy folytonos, soha véget nem érő nyári fesztivál. Amiben az (is) a szép, hogy mindig másnak van lehetősége a nagyszínpadon szerepelni. Ítéletet pedig az olvasó mond.

Tovább a teljes cikkhez>>>

Irodalmi helytörténet digitális bennszülötteknek és bevándorlóknak (prae.hu)
Egy érettségiző lényegesen többet tud a digitális eszközök használatáról, mint tanárai, egy hetedikes lényegesen többet, mint egy érettségiző. Lehetséges a generációk különböző kultúrafogyasztási szokásait egy közös nevezőre hozni? Át lehet hidalni a digitális szakadékot?
Tovább a teljes cikkhez>>>

Szavak, szavak, szavak (prae.hu)
Ha van is bennem szkepszis, hogy egy ilyen hosszúra tervezett felolvasásnak van-e értelme, nem utolsósorban az Esterházy-próza nagyon is szövegszerű mivolta miatt, mind maga a szerző, aki lubickol szerepében, mind a közönség, aki végighahotázza a felolvasást, végül rácáfol erre.
Tovább a teljes cikkhez>>>


Májusi friss

KÖNYVEKRŐL

Mindenki nyakán (Kerékgyártó István: Hurok) – Népszabadság 2014. május 31-június 1.
S ha ebből az aspektusból keressük a könyv lehetséges mondanivalóját, akkor nem csupán az egyik szereplő, de mi, olvasók is egyre inkább megérezhetjük a címben szereplő hurok szorítását. Mert bár ellenkezhetünk hevesen, hogy semmi közünk az egészhez, de azt nehezen tagadhatjuk, hogy annak a társadalomnak, amelyben ennyi gátlástalanság előfordulhat, annak mi magunk is tagjai vagyunk.
Elolvasom a teljes cikket>>>

Szétszabdalva és összekeverve (Korpa Tamás: Egy híd térfogatáról). Szépirodalmi Figyelő 2014/2
Elsőre talán szokatlanul hangozhat a felvetés, de leginkább a Napok I vezetheti a magára hagyott olvasót valamiféle megoldásra. A számozott haikukról vagy haikuszerű sorokról könnyen Simon Márton Polaroidok című kötete juthat eszünkbe, nem egyszerűen a sorokra, sőt hétköznapi, egyszótagos szavakból álló „versekre” szabdalt világértelmezése, hanem sokkal inkább a kompozíció azon sajátossága révén, hogy a számozott sorok végül nem sorrendben, hanem összekuszálva találhatók a kötetben. Mintha Korpa is szétszabdalta és összekeverte volna saját sorait, ám ellentétben Simonnal, ő összesűrítette őket, és látszólag hosszú szabadverseknek tűnő szövegeket kreált belőlük
(Online felületen az írás csak később lesz elérhető)

Egyre több a történet (Joanna Bator: Homokfelhő) – Népszabadság 2014. május 24-25.
Bator nem csak időben bontja le a vasfüggönyt, hisz regénye túlnyomórészt a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben játszódik, hanem kulturálisan is tágabb kontextusba helyezi szereplői sorsát előző regényéhez képest. Így aztán a multikulturális, életvidám kavalkádba bekapcsolódik többek között egy híres hottentotta őssel rendelkező New York-i színes bőrű lány, egy déli államokból származó homoszexuális fiatal cukrász, egy Ciprusról Londonba férjhez adott asszony, aki vérbeli mediterrán, „mindenkimamája” karakter, ezenkívül felbukkannak még afrikai menekültek, török vendégmunkások, német nyárspolgárok. A lánc szinte végeláthatatlanul hosszú.
Elolvasom a teljes* cikket>>>

 


 

RENDEZVÉNYEKRŐL

Ó, ió, ció, adaptáció (JAK Tanulmányi napok 2014. április 18-19.) – Tiszatáj Online
Ugyancsak eltért a Szilágyi Zsófiával folytatott beszélgetés a köznapi értelemben vett adaptációtól, hiszen elsősorban Móricz Zsigmond és részben Kosztolányi Dezső, illetve általában a nyugatosok írói szerepalakításáról volt szó. Legyen szó akár arról, hogy a vidékről a nagyvárosba felkerült fiatalembereknek mekkora utat kellett bejárnia, mennyi konfrontáció adódott a „hátrahagyott” közeggel, vagy éppen arról, hogy ennek az írói nemzedéknek igazából 1908 és 1914 között futott igazán a szekér, később pedig már ők futottak az akkori példányszámok és bevételek után.
Elolvasom a teljes cikket>>>

 

A cuki kis hobbitok ideje lejárt (POPJAK 7. 2014. április 17.) prae.hu
Végigtekintve a sorozat eddigi estjein, az egyik legszembetűnőbb kapcsolódási pont, hogy szinte minden esetben egyfajta paradigmaváltásra hívja fel a beszélgetés a figyelmet. Így volt ez akár a sci-fi és az űrben magányosan bolyongó antihősök, a szimpatikus sorozatgyilkosok vagy épp a mizantróp nyomozók esetében is. Ha pedig a fantasyról van szó, akkor elsősorban a “dark” vagy a “gritty” jelzők kerülnek előtérbe (az est során arról is szó esett, hogy a kettő között is van némi különbség), illetve hogy hogyan is távolodott el vagy fordult szembe a műfaj a Tolkien nevével fémjelzett hagyományos formákkal.
Elolvasom a teljes cikket>>>

 

A nyelv hiánya, a hiány nyelve (Kritikustusa – Szex és szocializmus, 2014.április 30.)  prae.hu
Bár a szerzők a könyv rövid bevezetőjében határozottan jelzik, hogy a Kádár-korszak szűkre szabott, felülről irányított nyilvánosságának egy szeletére, elsősorban a sajtóban megjelenő,a szocialista embertípust a szexualitás terén is nevelni kívánó írásokra szeretnének fókuszálni, mégis úgy tűnt, a Szex és szocializmus kötetről szóló beszélgetés résztvevői kis túlzással bármi mást szívesebben olvastak volna a témában, kivéve azt, amiről végül is a könyv szólni kívánt.
Elolvasom a teljes cikket>>>

 

Hétköznapi szürrealizmus (Szabó Imola Julianna: Varratok című kötetének bemutatója, 2014. május 12.) prae.hu
Hogy mit és hogyan enged magához mindebből az élményből, persze már az olvasóra feladata, teszem hozzá én. Ám ez az est is azt bizonyította, hogy  érzések és gondolatok szövegekké formálása, és azok mások általi befogadása a mindennapok szerves és persze élvezetes része, nem pedig egy kényszeredetten és értelmetlen elvárások mentén végzendő, az élet más területeitől hermetikusan elzárt tevékenység.
Elolvasom a teljes cikket>>>

 

Csak a halott költő a rendes költő? (Versek Szódával, vendég Lackfi János, 2014. május 21.) Bárka Online
Ugyancsak többször felbukkan az est során a motívum, hogy a közvélemény nehezen birkózik meg azzal a jelenséggel, hogy egy költő bizony élő, eleven figura, nem csak halála után válik művésszé, s hogy „nem minden verset ugyanaz a szakállas bácsi írt öngyilkossága előtt egy nappal.” Egy Kosztolányi-anekdota révén láthatjuk, ez nem csak korunk, nem a mostani irodalomtanítás problémája.
Elolvasom a teljes cikket>>>

 

*a linken megadott változatból hiányzik egy bekezdés, ami miatt kissé kuszának tűnhet a szöveg első fele